Látható, hogy rendesen kicserélődött a mezőny. És bár alapvetőnek tűnhet a Fulham, a Bolton, a Portsmouth, vagy a Manchester City neve az élcsapatok között, korántsem volt ez mindig így. Ezen csapatok többsége – bár 6-7 éve tagja már az élvonalnak – évek óta küzd a kiesés ellen, illetve feljutásuk előtt hosszú évekig sínylődtek alsóbb ligákban.
A mezőny erőssége, és a klubok anyagi helyzete miatt nem ritka, hogy némelyik klubnak csupán egy idény jut a legjobbak között. Jött-látott-kiesett azon melegében a Crystal Palace, Norwich, a Watford, vagy épp a Sheffield United is. Jellemző viszont, hogy mindenre elszánt, csupa szív focit mutatnak be, s amíg erejükből telik, nyílt sisakkal küzdenek a legnagyobbak ellen is. Ezeknek a csapatoknak piros betűs ünnep az, amikor képesek kiharcolni egy 0-0-t az Anfield Roadon, vagy jó játékkal fektetik két vállra az Evertont, vagy a Tottenhamet. (Az alsóbb osztályú klubok küzdeni tudását talán az FA kupa jelzi a leginkább.)
Mindez tehát jól példázza a klubok vezetőinek, játékosainak, szurkolóinak csapatukba vetett bizalmuk relatív értelmezését. A Leeds, vagy a Newcastle éveken át tartó és meghatározó európai kupaszereplése egy ideje már szép emlék csupán, s egy ideig kóbor ábránd marad. Ki gondolta volna a Southamptonnál még anno, hogy a csapat több mint 30 év élvonalbeli tagság után kiesik, ráadásul az utóbbi 4 évben egyszer sem volt reális esélyük visszakapaszkodni. Vagy kiröhögték volna társai azt a Wigan-szimpatizánst 2002-ben, aki az akkor még harmadosztályú klubjáról úgy vizionált volna, hogy sikerül tartósan letelepedni a Premierleague-ben…
S hogy mit hoz a jövő? Ki tudja… Lehet, hogy 5 év múlva a Newcastle hívei már harmadszorra sóhajtanak fel, hogy megint csak 4-5 pont kellett volna a play-off pozícióhoz a másodosztályban. Vagy 2 év múlva az Eveton szurkolóinak kell egy időre lemondani az élvonalbeli városi derbi szépségeiről és izgalmairól. Vagy teljesen alapvető élmény lesz egy Barnsley - West Ham csata az ötödik helyért a szezon végén. Sőt, talán már egy Liverpool – Nottingham 0:2 után is rezignáltan konstatáljuk majd, hogy átalakult az angol futballtérkép…
Gondolatmenetem lezárása, sőt inkább kiteljesedése az, hogy a nosztalgiázás és az ábrándozás közepette vegyük észre, miféle „értékek” kallódnak az alsóbb osztályokban. Az angol klubok többsége igen patinás, alapításuk többnyire a 19. század utolsó harmadára tehető. Anglia az átlagosnál jóval több profi és amatőr klubcsapatot számolhat, a bajnokság – kisebb-nagyobb változtatásokkal persze – több mint 100 éves, akárcsak Európa legrégebbi és legnagyobb presztízzsel bíró kupasorozata, mely csak szerényen az FA nevet viseli.
Az angol bajnokság élvonalában, de még a másodosztályban sem találunk sok olyan csapatot, amelyik ne tett le volna már valamit az asztalra: bajnoki cím, kupagyőzelem, nemzetközi kupasiker. Ez egyfelől a ligák több mint 100 éves mivoltából következik, másfelől pedig abból, hogy a mezőny igen kiegyenlített, az erőviszonyok pedig rendre változnak. A legtöbb bajnoki címmel a Liverpool rendelkezik (18), ám a legutóbbit lassan 20 éve szerezték meg. Míg a 19. század végén, s a 20. század első felében inkább az észak-angol klubok voltak a meghatározóak (Sunderland, Newcastle, Sheffield Wednsday, Preston North End), addig a 20-21. század fordulójára egyre jellemzőbb volt a déli, főleg londoni térnyerés (Arsenal, Chelsea, Tottenham, vagy épp az FA kupa címvédője, a Portsmouth). Összességében az angol futballt meghatározó csapatok többsége inkább középen található, főként Liverpool, Manchester, Birmingham, vagy épp Leeds városában. Ez persze nem annyira egyértelmű, mint amilyennek látszik, ugyanakkor sok szempont ezt erősíti.
Mindenesetre megdöbbentő az alsóbbligás csapatok múltja. A League Championship 24 csapatából összesen 8 klub volt már bajnok, ami számomra még akkor is megdöbbentően nagy szám, ha tudjuk hogy némelyik csapat 60-80, sőt, több mint 100 éve ünnepelt utoljára bajnoki elsőséget. 8 csapat nem szerzett még trófeát, viszont a harmadik nyolcas begyűjtött legalább egy FA vagy egy Ligakupa győzelmet. Nem beszélve a Nottingham 2 BEK-győzelméről, vagy a harmadosztályú Leeds 3 bajnoki címéről és nemzetközi kupamúltjáról (BEK és KEK döntők), vagy a Leicester Ligakupa-sikereiről.
A fenti, jóformán távirati stílusban közölt adatok is jelzik, milyen nagyszerű csapatok kallódnak az alsóbb ligákban. Itt jegyezném meg, hogy mindebből nem szabad arra asszociálni, hogy az első osztályba oda nem illő csapatok lennének. Inkább utalás ez arra, mennyivel „nagyobb nevek” alkotják az angol alsóbb ligákat, mint a többi topliga alsóbb osztályait. Példának okáért egy összevetés a Serie B-vel, ahol egy bajnok sem található. Pedig egykor szebb napokat látott csapatból itt sincs hiány, gondoljunk csak a KEK és UEFA kupa-győztes Parmára, vagy a Livornora, az Empolira, esetleg a Bresciára. A spanyol Segunda Division sem hemzseg a bajnokoktól, bár itt jobb a helyzet, mint az olaszoknál: elsősorban a Real Sociedad, vagy a KEK és VVK-győztes Zaragoza révén. A League Championship-pel leginkább a német második vonal versenyképes. Itt a Nürnberg pl.
Ezen felül megemlíteném még, hogy az angol másodosztály szinte minden csapata próbálkozott valamit az elmúlt években (élvonal, feljutási kísérlet, kupa, stb.) – még olyan csapatok is, mint a Burnley, a Preston, a Reading, vagy a Watford - addig a topligás másodosztályok kiscsapatai sok esetben vegetálnak. Nincs ugyanis jelentős nyoma a német Ingolstadt, Koblenz, Rot-Weiss Ahlen, vagy Osnabrück ténykedésének; emberemlékezet óta nem hengerelt Itáliában a Cittadella, az Albino Leffe, de a Salernitana sem; s a spanyol futball sem volt már egy ideje hangos a Huesca, az Alicante, a Girona, vagy az Eibar eredményeitől…
